Anne C. Voorhoeve - Lilly átmegy a falon

Sziasztok!

Ezennel Anne C. Voorhoeve "Lilly átmegy a falon" című könyvét hoztam el Nektek. Ha érdekel, tartsatok velem!

Fülszöveg

1988. A tizenhárom éves Lilly bepakolja a hátizsákját. Jénába készül, az NDK-ba. Ott él ugyanis csodálatos nénikéje, Lena a férjével és a gyermekeivel – csak ők maradtak Lillynek, miután édesanyja meghalt. Ám annyira azért nem egyszerű dolog Nyugatról Keletre költözni. Nemcsak a bürokrácia emelte falakat kell lerombolnia, hanem a keletnémet rokonok életét beárnyékoló múlttal is meg kell küzdenie. Lilly azonban nem hagyja magát elijeszteni, és egy új világot sikerül meghódítania magának.

Címkék

20. század, ifjúsági, magyar nyelvű, NDK, német, regény

Idézetek

Ha engem kérdezel, egyenlőség nem létezik. - jegyezte meg élesen. - Az egyszerűen nem egyeztethető össze az emberi természettel.

Épp amikor senki sem hallgat, akkor fontos játszani.

Aki útnak indul, az mindig hátra is hagy valamit.

Szilárdan hiszem, hogy egy ember nem csak rossz, vagy jó lehet.

Értékelés

Korábban már olvastam az írónőtől, méghozzá a "Liverpool Street" című könyvét. Egyértelművé vált számomra, hogy fogok még tőle olvasni. Nem is kellett sokat várnom rá, hogy a polcomon landoljon még egy kötete.

Maga a téma, a II. világháború és a kettéválasztott Németország mindig is érdekelt. Véleményem szerint azonban ezekről csak akkor lehet szórakoztatóan - már amennyire ez szórakoztató lehet - olvasni, ha az alkotó jól írja meg a történetet. Neki sikerült.

Történetünk egy kislányról, Lilly-ről szól, aki elvesztette édesanyját, így egyedül maradt Nyugat-Németországban. Találkozik az NDK-ból jött, soha nem látott nagynénjével, akivel egyből meg is találja a közös hangot. Lilly kalandjairól olvashatunk ebben a kötetben, ahogy a csodás NSZK-ból, ahova még annak idején édesanyja nagy nehezen átjutott, át akar szökni Lena-ékhoz a rettegett és rideg NDK-ba, Jénába.

Alapjáraton az, hogy egy kislány meg akarja találni a családját, miután egyedül maradt, szerintem valóban érdekes. Azonban ennyi nem lenne elég ahhoz, hogy végig is olvassam ezt a könyvet. Kell valami plusz, amit Voorhoeve eddig mindkét alkalommal meg tudott adni nekem. Ő nem csak leírta, hogy mi történt. Elmesélte, egyszerűen átadta az egésznek a lényegét, a fontosságát.

Maga a történet most is szépen fel volt építve, bár most is ugyanaz a bajom, mint sok más könyvnél. Nekem lassan indult be a történet. Az is lehet, hogy rosszkor kezdtem bele, de nekem akkor nagyon nem keltette fel az érdeklődésemet. Kb. két hetet, ha nem többet, hagytam pihenni, majd újból nekiálltam az olvasásához. Egyből jobban haladtam vele.

A karakterek szerintem szépen ki voltak dolgozva. Mindegyik más és más volt, és mégis hasonlítottak. Jó volt belekukkantani egy olyan háztartásba, ahol a szülők még annyi év után is ennyire szerették egymást, mint Lena és Rolf bácsi. Ma már ritka dolog ez. Azt viszont nem értettem, hogy Katrin miért volt ennyire ellenséges már az első szemkontaktustól fogva. Persze egészséges egy kis féltékenység, hiszen új családtag, ráfókuszál az összes figyelem, amit azelőtt ő kapott meg. Gyűlölni az első perctől azonban nem kicsit túlzás, még az adott múlttal is. Mégis, mikor a végén kiárasztottak magukból mindketten mindent, végülis jól összecsiszolódtak, ami megmelengette a pici kis szívemet.

Till-t szerettem. A közvetlenségével okozott szép perceket Lillynek, hamár a nővére nem volt olyan szívélyes.

Kifejezetten jó volt látni, hogy egy család, mégha ilyen sötét (vagy a kellemetlen mégjobb szó lenne rá) múlttal is rendelkezett, összetartott. Okozott kellemetlenségeket Lilly anyukája Lena családjának, nincs róla szó, hogy nem így lett volna, de ők ezen mégis túlléptek, és úgy tekintettek az egészre, hogy a múlt az már múlt. Nem lehet megváltoztatni, csak elfogadni, és élni a jelenben. Szerintem leginkább ennek volt köszönhető az, hogy Lilly a szeretteivel élhetett boldogan, még a szülei halála után is.

Lilly. Sokszor nem tudtam megérteni mit miért csinál. Olykor olyan éretten állt hozzá a dolgokhoz, mint aki teljes realitással néz mindent. Aztán mégiscsak előjött belőle a kislány, aki mégsem ért mindent, ebből fakadóan lettek kellemetlen helyzetei, mint egyik alkalommal Lena-val és Rolf nacsival. De talán így vált egy karakterré, így lett ő maga, így lett ő Lilly. Igaz, hogy nem vesztettem el egyik szülőmet, viszont nem tudtam Lillyvel azonosulni, pedig általában könnyen magaménak tudok érezni egy-egy történetet. Ez az át nem érzés talán a lány egyediségének köszönhető, vagy annak, hogy még csak bele sem tudok gondolni, milyen is lehetett ez az egész.

Mindenesetre a könyv kifejezetten tetszett, szívesen olvastam. Ennek ellenére mégsem ragadt meg bennem annyira, mint a Liverpool Street. Természetesen nem volt vele semmi probléma, csupán nem volt bennem az a "most mi fog történni, tovább kell olvasnom" érzés. A Liverpool Street-ben együtt aggódtam Ziskával, és rendkívül érdekelt, mi lesz a sorsa. Ez az érzés most nem volt meg bennem, de ez csupán emberi sajátosság. Ezért is kap a könyv 4,5/5 csillagot. A szépségével és tartalmával együtt.

Borítóvélemény

Tetszik. Szeretem nézni ezt a borítót. Szép, letisztult, nem fürdik a színek kavalkádjában. Mondjuk ehhez a történethez nem is illett volna az a rengeteg élénk szín.

A külföldi borító mégis jobban tetszik. Feleleveníti Lilly utazását a vonaton, ami valamiért egy jó érzést kelt bennem. Sokkal jobban passzol a történethez, és nálam ez fontos. Ha nem is nagyon, de eléggé ahhoz, hogy zavarjon, ha nem illik össze a két dolog.

Kedvenc karakter

Szerintem az emberek autómatikusan azt mondanák, hogy Lilly, mert egy kislányhoz képest mi mindent kibírt. Nekem mégsem ő volt a kedvencem. Sokkal inkább Pascal, a maga kissé bohókás stílusával és a laza életmódjával, amit képviselt. Mellesleg a fotózás iránti elhivatottsága is figyelemre méltó a számomra, főleg abban a korban, mikor még nem járt a fényképészet ekkor cipőben, mint most. Nem ő szerepelt a legtöbbet a könyvben, de ehhez képest mégis óriási tetteket vitt véghez. Nem kellett volna törődnie Lillyvel Rita halála után. Mégis megtette. Nem kellett volna Lillynek segítenie. Mégis megtette. És ez az én szememben hatalmas pozitívitás volt. Hozzá hasonló volt még Rolf bácsi. Ő is ahol tudott, segített. Emellett őt valamiért végig úgy képzeltem el, mint egy pocakos bácsikát, akire ránézel, és egyből kedved támad megölelni :'D

Könyv befejezése

Kíváncsi vagyok, hogy vajon Gregor is egy ilyen kezdet-e.

2019. 02. 03.